Gondolatok a fórumról
A mostani bejegyzésnek igazából nincs túl sok köze a garnélákhoz, csak szeretném leírni a gondolataimat és kíváncsian várom a visszajelzéseiteket, véleményeket róla.
“A bulletin board az internet elterjedését megelőző korszak legnépszerűbb elektronikus adatcsere rendszere volt, amelyben egy adott téma iránt érdeklődő felhasználók cserélhettek üzeneteket és állományokat egymással. Képernyőn való megjelenítése kizárólag szöveges jellegű volt, elérésére közvetlenül a kiszolgálóra történő telefonos betárcsázás útján nyílt lehetőség.
Manapság a “bulletin board” kifejezést a magyar nyelvben “fórum” névvel illetett, általában webes alapú üzenetcserét lehetővé tevő rendszerek megnevezésére használják az angol nyelvterületeken.” – Wikipedia

2010 nyarán úgy gondoltam, hogy itt az ideje kicsit jobban összekovácsolni a garnélás társadalmat itthon is, ezért csináltam egy fórumot, ahol úgy gondoltam, hogy össze lehet “gyűlni” és meg lehet vitatni a legkülönfélébb kérdéseket. Ennek immár lassan 1,5 éve. A fórumon azóta több, mint 300 regisztrált tag van és több mint 8000 hozzászólás, közel 800 különböző témában. Ezek a számok szépen hangzanak, azonban eléggé úgy érzem, hogy mintha hasztalan lenne a fórum…

Az utóbbi időben több helyről is érkezett olyan észrevétel, hogy sajnos egyesek nem teljesen korrekt módon használják a fórumot, sajnos ez elkerülhetetlen, mindig lesznek ilyenek… Lehet, hogy a fórumot fel lehetne dobni az adás-vétel bevezetésével, de ezt számtalanszor elmondtam, hogy nem fogom engedni, nem akarom, hogy ez legyen a cél. Szeretném ha az információáramlás, a tapasztalatok, sikerek, örömök esetleg csalódások megosztásának a színtere lenne az az oldal, ahol bárki nyugodtan leírhatja azt, hogy milyen élményei, kérdései, tapasztalatai vannak a garnélákkal kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy mindössze annyi garnélatartó van, akik aktívan jelen vannak a fórumon… Merem azt remélni, hogy szép lassan itthon is elindul valami fejlődés a garnélatartás világában.

Azért 300 regisztrált tag nem kevés….és én felérek másféllel is. Az akkor már 300,5 fő:)
Mondjuk el lehetne helyezni több helyen a bannert, akkor biztosan lennének akik rákattintanak. De hát az is igaz, hogy eze egy viszonylag kis társaság……
Szerintem azt is számításba kell venni, hogy a felhasználók egy része, csak böngész/nézeget/olvas, de hozzászólni nem mer/akar. De használja a fórumot, csak nem aktívan.
Amit Dezső is mondott, hogy reklámozni kéne valahogy esetleg akvarista.hu -n lehetne tolni vmi hype-ot neki.
Amúgy ezt a tendenciát észrevettem én is, hogy mostanság kicsit bepunnyadt a fórum, kevesebb a hozzászólás, jópár arc eltűnt… magánélet, munka, család, egyéb okok miatt.
Fórumozásra fel!
Jogosnak érzem Szentgyo abbéli elhatározását hogy ne legyen nyilvános kereskedés. Amúgy is van PÜ. Arra gondolok, hogy így talán szűkebb, de “szakmaibb” kör látogatja az oldalt.
Gondoljatok bele hány “200 db színtelen red cherry 50ft/db áron eladó” stílusú hirdetés jelenne meg valószínűleg.
A másik oldalról viszont elképzelhető hogy sokan benéznek, nincs apróhirdetés és mennek is tovább.